A FiiO (fej-o) lejátszók között mindig kiemelten jó
szolgáltatással és ár-érték aránnyal rendelkezett az X5-ös széria. A X5 II már
egy igazán felsőkategóriás kvalitásokkal rendelkező lejátszó volt a hangzását tekintve.
A sikert mégis egy teljesen új alapokra helyezett lejátszó, a FiiO X5 Mark III hozta
meg. A teljesen újratervezett lejátszó már az akkor is népszerű X7-hez
hasonlóan Android operációs rendszerrel és teljes érintő kijelzővel érkezett. A
siker nem maradt el, Az EISA újságíróinak véleménye alapján 2017-2018 legjobb
hordozható lejátszója lett. A sorra megjelenő tesztek méltatták audio
képességeit, és szép lassan körvonalazódott a FiiO flottában betöltött szerepe.
Ez lett a tökéletes lejátszó azoknak, akik sokat hallgatnak saját gyűjteményből
zenéket és szeretnek elkalandozni az internetes Streaming zenecsatornák
kínálata felé. Hangját tekintve lehetett volna a zászlóshajó, ha közben nem
jelenik meg a szintén áttervezett FiiO X7 Mark II.
A most nálam vendégeskedő FiiO M11 a fentebb említett X5 III
utódmodellje. A FiiO saját bevallása szerint így vezeti ki a kínálatából az X
kategóriát, felváltva az M kategóriával.
Megjelenés:
A FiiO M11 elegáns fekete csomagolásban érkezett, kibontva a
megszokott kép fogadott: A lejátszó mellett találunk a csomagban egy USB Type-C
töltő és adatkábelt, egy szilikon védőtokot, egy 3,5mm – RCA Koax adaptert és
egy memóriakártya fiók nyitó tű mellett a szokásos dokumentációt.
Kézbe véve a lejátszót, egyből szembetűnő a hasonlóság közte
és az X5 III között. Ugyanaz az általam igen kedvelt prizma dizájn, szögletes
alakzatokkal és határozott élekkel. A hangerőgomb és az összes kezelőszerv a
lejátszó bal oldalán helyezkedik el, jobb oldalon csak a két memóriakártya fiók
található, amit immáron 4 TB-ig is tudunk a későbbiekben bővíteni Micro-SD
kártyákkal. A nagyméretű, 5,15”-os , 1440x720pixeles teljes kijelző és a hátlap
karcálló üveg.
Csatlakozók:
A FiiO M11 a mostani irányzatot követve szintén USB Type-C
csatlakozót kapott, így már semmi akadálya akár az intelligens IQ töltők
használatának.
Audio csatlakozó kínálata bőséges, a hagyományos 3,5mm-es fejhallgató kimenet
mellett kapunk még egy 2,5mm-es és egy 4.4mm-es Pentacon szimmetrikus
fejhallgató kimenetet is.
Vonalszintű kimenetként csak a 3,5mm-es aljzat használható, ami lehet analóg
vagy digitális. A digitális kimenet szabványos, 72Ω-os S/PDIF csatlakozó.
/Az S/PDIF (Sony/Philips Digital
Interface Format) egy olyan csatoló forma, amely digitalizált
hangkivezetésre szolgál informatikai és szórakoztató elektronikai eszközök
magas minőségű digitalizált hangok átadásánál.)
Rendszer:
Bekapcsolva a
szokásos FiiO által áttervezett Android rendszer fogad, ami immáron 7.0 verzió.
A rendszer lelke a Samsung Exynos
7872 14nm rendszerchipja, amit kiegészít egy OPA926 op-amp chip,
valamint 2db AK4493EQ DAC chip, valamint egy SAMSUNG S5N5C10B01-6330 Bluetooth
chip.
A rendszer gyors,
köszönhető ez az immáron 3GB memóriának. A belső tárhely 32GB, ami kicsinek
tűnik, de ha hozzávesszük a két darab memóriakártya bővítési lehetőséget, akkor
nincs okunk panaszra.
Saját lejátszómon a
belső memóriára nem is töltök zenét, annak ott a memóriakártya. Mivel sok zenét
hallgatok Tidal alkalmazáson keresztül, így az Offline hallgatási módhoz
használom a belső tárhelyet, mint puffer memóriát.
Vezeték nélküli
funkciók
A FiiO M11 Bluetooth
chipje 4.2-es verziójú, kétirányú kapcsolatra képes.
Adóként támogatja az LDAC/aptX/aptX HD/SBC kodekeket.
Vevőként támogatja az LDAC/SBC kodekeket.
USB DAC módban támogatja a HWA (LHDC) kodeket. Maga a
kodek megtalálható a FiiO Link funkcióhoz használható FiiO Music applikációban:
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.fiio.music
Elérhető vezetékmentes szolgáltatás még az AirPlay, a
DLNA és az UPNP NAS támogatás.
Érdekes szolgáltatás Roon Ready funkció, ami WiFi
hálózatot használó adatkapcsolat, így a WiFi hálózatról tudunk zenét küldeni a
saját számítógépünkről az M11-re.
(Ha Roon multiroom alkalmazást használunk, akkor a
rendszer a FiiO M11-es Roon Ready kompatibilis lejátszónak érzékeli, így a Roon
programból tudunk zeneszámokat küldeni a lejátszónkra)
A kétirányú Bluetooth előnye akkor jelentkezik, ha
rendelkezünk egy kiváló hangú sztereó rendszerrel, amibe nincs vezeték nélküli
kapcsolat. Ilyen esetben csatlakoztatjuk a FiiO M11-es analg vagy digitális
módon meglévő rendszerünkhöz, és az M11 transmitter módban fogadja a
mobiltelefonunkról Bluetooth-on keresztül küldött zenéket és azt továbbítja az
erősítőnk felé immáron vezetékes módon. Így lesz a meglévő régi rendszerünk vezeték nélküli
kapcsolatra képes.
De ugyanígy hallgathatunk zenét a mobiltelefonunkról
vezeték nélkül összekapcsolódva az M11-es, és kihasználva annak audio képességeit,
vagy egyszerűen csak korrigáljuk a telefonunkon immáron nem létező 3,5mm-es
jack csatlakozó hiányát.
Akkumulátor:
A FiiO M11 a beépített USB Type-C csatlakozónak
köszönhetően tökéletesen használható az un. IQ Charger-ekkel. Ennek a lényege,
hogy a töltő érzékeli a töltendő eszköz által maximálisan felvehető töltést, és
ennek függvényében szabályozza a töltés erősségét.
Az M11 támogatja a Quick Charge 2.0 és a MediaTek Pump Express gyorstöltési
szabványokat is.
A gyártó által ígért zenehallgatási idő kb 13 óra, ezt
a tesztek alátámasztják, de ha streamelünk és szörfözünk a zenei kínálat
között, az üzemidő akár 10 órára is csökkenhet.
Meghallgatás
A FiiO M11-et kipróbáltam Tidal alkalmazással,
valamint a memóriakártyákra feltöltött nagyfelbontású zenékkel is. A
meghallgatáshoz a FiiO F9Pro fülhallgatót használtam 2,5mm-es szimmetrikus
kimeneten, valamint az Audio-Technica ATH-MSR7SE fejhallgatót hagyományos,
3,5mmes kimeneten.
A zenei anyag a következő:
A meghallgatás során nyilvánvalóvá váltak a FiiO
meggyőző képességei:
a gyors fájlkezelés, a stabil WiFi kapcsolat Tidal hallgatása közben, valamint
a hagyományos és a szimmetrikus kimenet közötti különbségek.
Coldplay – A Head Full of Dreams albumon Tidal-on
hallgatva hozta a várt felbontást és részletgazdagságot, a különbség az F9Pro
hallgatásakor jelentkezett, mert ott lehetőség volt kipróbálni ugyanazt a
fülhallgatót 2,5mm-es szimmetrikus és 3,5mm-es hagyományos kimeneten.
A 3,5mm-es kimeneten a zene kellemes, részletező, jól
definiált hangszerekkel szólalt meg. 2,5mm-es kimenetre váltva nőtt a hangerő,
javult a felbontás, kicsit több apró részlet került elő, valamint nőtt a
dinamika.
Jazzmeia Horn - Love And Liberation 2019-es albumán
Tidal Master minőségben (ugyan nem MQA dekódolással) még több részlet jelent
meg, nyugodtabb lett a hangkép és kiegyenlítettebb is lett.
Michał Wróblewski Trio - City Albumát immáron a FiiO
Player lejátszó programmal FLAC HD formátumban meghallgatva a megszólalás
analógosabb, egyszersmint „minőségibb” lett. Érezhető volt a stream és a
memóriakártyáról játszott zene közötti különbség. A mérleg nyelve a ugyan
kicsit, de a saját zene irányába mozdult. A Streaming zenéből - ami ugyan még
így is klasszisokkal jobban szólalt meg, mint mobiltelefonról – mindig kihallatszott
egy kicsi digitális nyersesség, de ez a saját felvételeknél teljesen eltünt.
George Michael - Symphonica albuma igazi koncert
hangulatot teremtett, a zene sodró lendülettel nagyon realisztikusan szólalt
meg.
Összegzés:
A FiiO M11 egy igazán jelentős lépést tett előre az
előd, X5 III után. Kiemelkedő működési stabilitás és sebesség jellemzi. A vezeték
nélküli funkciókban verhetetlen, használhatjuk Bluetooth adóként
fejhallgatókhoz vagy vevőként meglévő rendszerünkhöz. A kétnormás WiFi-nek
köszönhetően a lejátszó lerobbanthatatlan a hálózatról, valamint a Roon Ready
funkció és a WiFi Streaming sokoldalú eszközzé teszi az M11-et.
Megszólalása a FiiO-ra jellemző, kissé visszafogott
dinamikával, de szép színpadképpel és remek hangszerhangokkal hozza a jelenleg
egy ilyen lejátszótól várható szintet.
Az AirPlay és a DLNA hasznos lehet a kompatibilis
eszközöket használóknak.
Asztali DAC-ként jelentősen javítja a számítógépen hallgatott zene minőségét.
A saját X7 Mark II-vel összehasonlítva jelentős előny
az M11-nél az Android 7 és a rengeteg vezeték nélküli funkció.
Hangzásban azért még mindig az X7 Mark II vezet, de nincs oka szégyenkezni az
M11-nek sem.
Vélemény:
Minőség: 10
Kezelhetőség: 9
Funkciók: 10
Szolgáltatások: 9
Hangminőség: 9
+ Gyönyörűen megépített lejátszó
+ Bőséges szolgáltatás, verhetetlen vezeték nélküli
képességek
+ Android 7 és villámgyors Exynos chip
+ Nagy tárhely
- FiiO-ra jellemző kissé visszafogott dinamika
- Szimmetrikus kimeneten nincs vonalszintű jelkimenet
Ár: 164.000Ft
Forgalmazó: KriptonIT Kft.
www.fiio.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése